“Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” (Jn 6, 40)

Elveszíteni valakit, akit szeretünk – ez az emberi lét egyik legfájdalmasabb tapasztalata. Életünk során szinte mindnyájan szembesülünk hozzátartozóink elvesztésével. Ugyanakkor Krisztus feltámadása a keresztény ember számára reményt adott, hogy ahová Ő, a Fő eljutott, bennünket is vár. „Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,3)
Így szerettünk elvesztése, még ha fájdalmas is, nem végleges. Számunkra a halál többé nem elmúlás, hanem búcsú a viszontlátás reményében.

Az egyház a gyászolók fájdalmát a temetési szertartás elvégzésével Krisztus örök életet adó ígéretéhez kapcsolja.
A temetési szertartás imádság Istenhez az elhunytért, a Katolikus Egyház által jóváhagyott Temetési szertartáskönyv szerint végezzük, azon változtatni nem áll módunkban. A csend is az imádság és a gyász része; kérjük, ne zavarják meg a temetési szertartás menetét oda nem illő dal vagy zene kérésével.

Ha személyes visszatekintést, méltatást, búcsúztatót szeretnének mondani, a szertartás kezdete előtt biztosítunk rá lehetőséget a hozzátartozók közül valaki(k)nek, de ez nem része a katolikus temetésnek.